Meghoztuk a várva várt 4. részt! Van egy jó hírem, vagyis azt hiszem, ez jó hír! Lu V. visszatért a bloghoz, ezt a részt már vele írtam... Jó olvasást!
*Peter szemszöge*
Kedves Sarah!
Én nem tudom, mi volt veled tegnap, mert nyitott szemmel "aludtál". És közben a csókolózást gyakoroltad a... a levegővel(?). Én pedig közben legalább négyszer kérdeztem meg ugyan azt, és te egyszer sem válaszoltál.
Én nem tudom, mi volt veled tegnap, mert nyitott szemmel "aludtál". És közben a csókolózást gyakoroltad a... a levegővel(?). Én pedig közben legalább négyszer kérdeztem meg ugyan azt, és te egyszer sem válaszoltál.
Én is szeretlek, mint tudod, de én nem szeretnék barátságnál többet, mert mi így vagyunk jók. Mint két barát. Két nagyon jó barát. Nem szeretnélek elveszíteni, mert fontos vagy nekem, de köztünk nem lehet több, mint barátság... Később kiderül majd, hogy mi lesz ennek a barátságnak a vége, de nem lehet most vége. Pedig a filmekben mindig összejön a két főszereplő, a fiú és a lány, akik addig barátok voltak. Aztán szépen összevesznek, és soha többet nem beszélnek, és talán nem is látják egymást. Kérlek, Sarah! Én majd az esküvőmön is ott szeretnélek látni... Akár vendégként, akár tanúként, akár menyasszonyként. De addig csak barátok legyünk! Kérlek! Tényleg, nem szeretnélek megbántani, de mi csak barátok vagyunk! És a többiek is így ismernek... Nem szeretném azt, hogy esetleg egy fél évig járunk, aztán úgy összeveszünk, hogy soha többet nem látjuk a másikat, és nem is hallunk felőle. Én mindig veled szeretnék lenni, mint legjobb barát.
Peter
U.i.: De ne feledd, az érzések változnak, akár az emberek! Boldog születésnapot!
Mikor befejeztem a levelet, fogtam egy cipős dobozt, beletettem, és elindultam vásárolni. Tudom, hajnal hatkor nem túl sok bolt van nyitva, de nekem van egy ismerősöm, aki csak nekem kinyitja a boltját, bármikor.
- Anne! Segíts!- kopogtam be az üvegajtón. Anne a keresztanyukám.
- Szia, Peter! Gyere be!
- Szia! Van rózsás csomagolópapírod? És esetleg olyan csokid, amit minden lány szeret?
- Persze! Ferrero és Raffaello.
- Mennyibe kerül? Összesen a csomagolóval?
- Semennyibe! Ajándék!
- Oh, köszi! Megígérem, jövő héten bejövök egy napra dolgozni!
- Kedves vagy, de nem kell. Látom, valami bánt, és hagyom, hogy kipihend!
- Köszi. Te vagy az első, aki nem faggat...
- Akkor majd lefényképezem a kész ajándékot, és átküldöm neked!
- Gyere máskor is! És vigyázz magadra!
- Te is!- ezzel már kint is voltam.
Hazamentem, és beleraktam a két csokit a dobozba, pont belefért, és be is csomagoltam. Majd halkan átmentem Sarah-ékhoz, és letettem a kapu elé, belülről a csomagot.
*Sarah szemszöge*
Furcsamód nem túl sok emlékem maradt a tegnapi napról. De igazság szerint most nem nagyon foglalkozom vele, mert ma van a szülinapi bulim. Apu rám bízta a házat és elment egy barátjával valamerre. A kutyámat átvittem a nagyimhoz, hogy ne zakkanjon meg a sok embertől.
Egész nap takarítottam és díszítettem a házat. A kaják és az innivalók összekészítéséről nem is beszélve. Sokat szenvedtem vele, mert Valaki nem jött át segíteni, pedig megígérte.... Biztos elfelejtette és csak a bulira jön, úgyhogy nem is zavarom azzal, hogy hívogatom.
A party kezdete előtt negyed órával már elkezdenek beszivárogni az emberek. Mindent kiírtam az ajtóra: hol a wc, a "ruhatár", hová tegyék azt amit nekem hoztak, hova mehetnek be, hol van enni-innivaló és hogy többnyire engem hol találnak.
Egy bizonyos időintervallum után már nem vártam az ajtóban, hanem figyeltem a vendégekre és azoknak köszöntem, akik odajöttek hozzám.
Már lassan 2 és fél órája tart a buli, mikor feladom és rájövök, hogy Peter nem fog eljönni. A legjobb barátom nem lesz itt a szülinapi bulimon, és nem tudom hogy miért. Csináltam valami rosszat? Igen biztosan, mint mindig. Ez még annál is rosszabbul esett, mint amikor apu felejt el valami számomra fontosat. Érzem, hogy összeszűkül a torkom és hogy könnyek gyűlnek a szemembe. Szólok egy megbízható embernek, hogy figyelje a tömeget, míg én elintézek valamit. Timhez megyek, aki a zenéket tolja a keverőpultnál. Elkérem a mikrofont, hogy két szám között bemondjak valamit.
- Milyen a buli emberek? - kérdezem kiabálva és egy hatalmas mosolyt erőltetek az arcomra. Egy hatalmas sikollyal válaszolnak.
- Na ennek nagyon örülök! Van egy kis elintézni valóm, addig ne keressetek. Ott a sarokban a vörös-fekete hajú lány, az unokatesóm Wendy, és ő felel mindenért! Míg vissza nem érek, további jó szórakozást! - lerakom a mikrofont és felrohanok az emeleti fürdőmbe, majd magamra zárom az ajtót. Ide még max a szobámból lehetne bejönni, de a biztonság kedvéért azt az ajtót belülről is két lakattal zártam be, az erkélyem ajtajáról nem is beszélve. Kitapasztaltam az évek során mekkora védelem kell a kis magánbirodalmamnak. Szóval az egyetlen kulccsal - ami a fürdőhöz tartozik, azzal - tudok csak ki-be járkálni.
Lehajtom a wc-deszka tetejét és ráülök. Felhúzom a térdeim, átkulcsolom a kezeimmel, ráhajtom a fejem és úgy kezdek sírni.
Azt nem is mondtam, hogy nagy aggódások közepette cirka 18 XXL pohár alkoholos italt döntöttem le...
Vagy 15 perce itatom az egereket, az alkohol hatása is kezd előtörni, mikor valaki iszonyatos hangerővel kezdi püfölni az ajtót.
- Hé, Sarah! Bent vagy? Kérlek nyisd ki kezdek aggódni! - a hang nagyon ismerős, de nehezen tudom beazonosítani.
- Ki az? - kérdezem, de a hangom elég rekedtes, még én is alig ismerek rá.
- Egy barát! - mondja. Lehet, hogy csak a remény vezérelt, de kinyitottam nagy nehezen az ajtót. Ott állt
John teljes életnagyságban. Mikor meglátta az arcom, magunkra zárta a fürdőt. Aztán eszembe jutott az álmom. A neten rákerestem mit jelent. Ha egy közeli barátoddal vagy ismerősöddel csókolózol álmodban, akkor valaki az ő közeli ismerősei közül valóban meg fog csókolni. Lehet barát vagy ellenség, a lényeg, hogy jól ismeri.
A gondolatmenetemből az zökkent ki, hogy már teljesen a falhoz nyomódok, de John még mindig közeledik.
Aztán képszakadás....
*Másnap reggel*
Iszonyatosan sajog a fejem. A fürdőkádban fekszem, de nem az én fürdőmben és John a wc lehajtott fedelén ül és a falnak támasztja a fejét. Ő mit keres itt? Halkan megpróbálok kikászálódni, de nem járok túl sok sikerrel, mert átesek a küszöbön. Felszisszenek, felállok és kimegyek a nappaliba. A kanapén fekszik egy ember, de hirtelen nem tudom ki, mert az arca helyén egy idétlen gumis anyagú lófej van. A ruhája alapján szerintem Tim az. A jobb kezében van egy pohár és ahogyan lelóg a semmibe, csöpög belőle a maradék sör. Halkan felnevetek, készítek egy fotót és tovább megyek. A konyhapulton Wendy fekszik egy konyharuhát ölelgetve. A szájából kilóg egy szívószál és ruhája, a bőre és a haja teli van kenve valami színes trutyival. A kép készítés itt sem marad el. Szerencsére többen nem töltötték itt az éjszakát. Elhaladok Egy egész alakos tükör mellett, de mikor belenézek, megtorpanok. A pupillám tág, el van kenődve a sminkem, táskásak és feldagadt a bőr a szemeim alatt, a hajam kócos, teli van firkálva a karom és az arcomon is van egy szívecske. Engem is beborít a színes trutyi, de mikor rájövök, hogy fluoreszkál, eszembe jut a jelentősége. Mikor megfordulok, beleütközöm valakibe és ijedtemben felsikoltok. Felnézek és a kómásan mosolygó John néz le rám. Az ő arcán is van egy rajzolt szívecske, de látszik rajta, hogy az én kezem által került oda. Rajzolni nem tudok szépen, de az ilyen miniatűr és firkált dolgokat viszont nagy erőfeszítéssel kreálom.
Mindenféle köszönés nélkül a közepébe csapok.
- Magyarázatot követelek! - mondom fenyegetően.
- Nyugi tigris! Igyunk egy pohár vizet, üljünk le és akkor elmesélem amire nem emlékszel.
- Jó.
Ittunk egy nagy pohár vizet, amitől kicsit jobban is éreztem magam. Majd én leültem a dohányzó asztalra, míg John nemes egyszerűséggel felemelte Tim lábát és megtámasztotta egy párnával, hogy amíg odaül, ne essen a fejére. Felhúzott szemöldökkel néztem végig a műveletet.
- Mi van? - kérdezi.
- Elmesélnéd, hogy mi történt? - kérdezem türelmetlenül.
- Honnantól nem emlékszel?
- Bejöttél hozzám a fürdőbe és közeledtél felém. Remélem nem kaptál le....
- Nem. Még!
- MI?
- Nyugi csak ugratlak! Szóval, nem akartam kihasználni, hogy nem vagy magadnál. Nem vagyok olyan, akármit is hallottál rólam. Mikor megkérdeztem tőled, hogy mi a baj, lecsúsztál a földre, elkezdtél sírni és 5 perc múlva elmondtad minden problémád. Aztán beszélgettünk. Mondtad, hogy helyre rakod az arcod és mikor végeztél a szemceruzád valamiért zsebre raktad. Miután kimentünk kicsit észhez tértél és eszméletlenül jót buliztunk Ilyen fluoreszkálós izével is bekentük magunkat, hogy világítsunk a sötétben. De a részleteket majd az unokatesód, asszem Wendy vagy ki elmeséli.
- Igen, Wendy. Aztán mi történt?
- Olyan hajnal fél négy körül elkezdtek hazaszállingózni az emberek. Azt üzenik, hogy király volt a buli.
- Miért üzenik?
- Mert az utolsó egy órában totál KO voltál. - röhög....
- Uh... - sütöm le a szemem.
- Azt mondtad rókáznod kell, ezért beköltöztél a lenti fürdőbe és én is veled mentem, mert nem akartalak magadra hagyni. Végül is szerencsére csak egyszer nevezted meg a kígyót. - töpreng.
- Totál ciki vagyok!
- Dehogy vagy! Miután megmostad a fogad, kiöblögetted a szád és megmostad az arcod nagyon cuki voltál. Bár nem tudom kié lehetett az a fogkefe.... Beléd erőltettem nagy nehezen 3 pohár vizet. Aztán mikor leültél eltört a szemceruza a zsebedben. Kivetted, a tükör elé álltál és rajzoltál egy szívecskét az arcodra. Megkérdezted, hogy milyen lett, hogy miért mosolygok és hogy szeretnék e én is. Végül belementem. Leültettél a wc re és közel hajoltál az arcomhoz és elkezdted rajzolni. Fogalmam sem volt, hogy miért hajoltál olyan közel, de a végén jól jött.
- Szemüveges vagyok...
- Oh. Szóval, nagyon közel hajoltál. Néztem az arcod. Aranyos voltál ahogy koncentrálás közben kidugtad a nyelved. Jól esett a közelséged és ahogy gyengéden rajzolsz az arcomra. Mikor végeztél mélyen a szemembe néztél. Percekig néztük egymás szemét és végül nem tudom, hogy ki kezdeményezett, szerintem egyszerre történt.
- Mi történt egyszerre?
- A csók. Az ölemben ültél és csókolóztunk. Nem olyan volt, mintha egy részeg tudatlannal csókolóztam volna. Kellemes volt nagyon. Legalább 15 percig voltunk egymás szájában felváltva, aztán csak néztük egymást. Azt mondtad jó volt és szerintem is az volt. Aztán pár perc múlva elhelyezkedtél a kádban és elaludtál.
Hirtelen beugrott az egész. Én csókoltam meg. Eszembe jutott, hogy a kiránduláson mielőtt felpofoztam milyen rendes volt. Jó volt. Nagyon! Ezerszer újra csináltam volna. Ahogyan utána ölelt és átkarolt. Soha nem éreztem ilyet. Még Peter baráti vigasztaló ölelései sem voltak ehhez foghatók.
De Peet miatt nem tehetem meg azt, hogy elmondom neki, akármennyire is haragszom most rá.
- Részeg voltam. - mondom hirtelen.
- Tessék?
- Részeg voltam, azért csókoltalak meg.
De még mielőtt elkezdtünk volna erről egy kínos beszélgetést, egy gusztustalan recsegő hangot hallottunk. Tim egy hatalmasat és büdöset szellentett. Ő röhögve kelt fel. Majd megjelent Wendy is.
- Fúj Tim! Nem otthon vagy! - kezdi a leteremtést az unokatesóm.
- Nah, elkezdjük a takarítást? Ki segít? - kérdezem kis idő múlva. A két fiú már az ajtóból válaszol.
- Kérdeztél valamit? - kezdi Tim.
- Én nem hallottam semmit! Hú, jó nagy a rumli! Sok sikert lányok! Sziasztok! - fejezi be John azzal röhögve távoznak. Ahogy kilépnek az ajtón elfog valami érzés. Ürességet érzek. Fájdalmat és csalódottságot. Szánalmas vagyok....
Gyorsan zuhanyzunk és felöltözünk. Wendy lelkesen meséli a buli részleteit, amíg útban vagyunk a kutyámért. Ő a nagyinál alszik. Aztán rám néz és abbahagyja a beszédet.
- Ki volt az a fiú? - kérdezi. Hirtelen elsírom magam. Leülünk egy padra és kiöntöm a lelkem. Ő csak csendben bólogat. Kihozza nekem Happy-t, mert nem szeretném ha a nagyi így látna. Búcsúzóul ezt mondja:
- Hallgass a szívedre! Sok sikert! Biztos ne segítsek takarítani?
- Nem kell, köszönöm! Szia!
- Szia!
Aztán hazasétálunk. Veszek kaját a mekiben és majd rendelek pizzát mire apu hazajön.
Bemegyek a házba, elengedem Happy-t és kinyitok minden ablakot. A szobámban kinyitom az ajándékaimat, amiket hoztak a vendégek. Válaszolok a neten írt üzenetekre, a bulival kapcsolatos posztokra és megköszönöm minden vendégnek, hogy eljött. Átöltözöm valami otthoni cuccba és felkötöm a hajam. Egy cetlit találok az ajtómon. John címe és telefonszáma. A torkom összeszűkül és könny szökik a szemembe. Azt hittem ennek a cetlinek nincs semmi jelentősége, egészen estig. Így kezdek neki a takarításnak.
A party kezdete előtt negyed órával már elkezdenek beszivárogni az emberek. Mindent kiírtam az ajtóra: hol a wc, a "ruhatár", hová tegyék azt amit nekem hoztak, hova mehetnek be, hol van enni-innivaló és hogy többnyire engem hol találnak.
Egy bizonyos időintervallum után már nem vártam az ajtóban, hanem figyeltem a vendégekre és azoknak köszöntem, akik odajöttek hozzám.
Már lassan 2 és fél órája tart a buli, mikor feladom és rájövök, hogy Peter nem fog eljönni. A legjobb barátom nem lesz itt a szülinapi bulimon, és nem tudom hogy miért. Csináltam valami rosszat? Igen biztosan, mint mindig. Ez még annál is rosszabbul esett, mint amikor apu felejt el valami számomra fontosat. Érzem, hogy összeszűkül a torkom és hogy könnyek gyűlnek a szemembe. Szólok egy megbízható embernek, hogy figyelje a tömeget, míg én elintézek valamit. Timhez megyek, aki a zenéket tolja a keverőpultnál. Elkérem a mikrofont, hogy két szám között bemondjak valamit.
- Milyen a buli emberek? - kérdezem kiabálva és egy hatalmas mosolyt erőltetek az arcomra. Egy hatalmas sikollyal válaszolnak.
- Na ennek nagyon örülök! Van egy kis elintézni valóm, addig ne keressetek. Ott a sarokban a vörös-fekete hajú lány, az unokatesóm Wendy, és ő felel mindenért! Míg vissza nem érek, további jó szórakozást! - lerakom a mikrofont és felrohanok az emeleti fürdőmbe, majd magamra zárom az ajtót. Ide még max a szobámból lehetne bejönni, de a biztonság kedvéért azt az ajtót belülről is két lakattal zártam be, az erkélyem ajtajáról nem is beszélve. Kitapasztaltam az évek során mekkora védelem kell a kis magánbirodalmamnak. Szóval az egyetlen kulccsal - ami a fürdőhöz tartozik, azzal - tudok csak ki-be járkálni.
Lehajtom a wc-deszka tetejét és ráülök. Felhúzom a térdeim, átkulcsolom a kezeimmel, ráhajtom a fejem és úgy kezdek sírni.
Azt nem is mondtam, hogy nagy aggódások közepette cirka 18 XXL pohár alkoholos italt döntöttem le...
Vagy 15 perce itatom az egereket, az alkohol hatása is kezd előtörni, mikor valaki iszonyatos hangerővel kezdi püfölni az ajtót.
- Hé, Sarah! Bent vagy? Kérlek nyisd ki kezdek aggódni! - a hang nagyon ismerős, de nehezen tudom beazonosítani.
- Ki az? - kérdezem, de a hangom elég rekedtes, még én is alig ismerek rá.
- Egy barát! - mondja. Lehet, hogy csak a remény vezérelt, de kinyitottam nagy nehezen az ajtót. Ott állt
John teljes életnagyságban. Mikor meglátta az arcom, magunkra zárta a fürdőt. Aztán eszembe jutott az álmom. A neten rákerestem mit jelent. Ha egy közeli barátoddal vagy ismerősöddel csókolózol álmodban, akkor valaki az ő közeli ismerősei közül valóban meg fog csókolni. Lehet barát vagy ellenség, a lényeg, hogy jól ismeri.
A gondolatmenetemből az zökkent ki, hogy már teljesen a falhoz nyomódok, de John még mindig közeledik.
Aztán képszakadás....
*Másnap reggel*
Iszonyatosan sajog a fejem. A fürdőkádban fekszem, de nem az én fürdőmben és John a wc lehajtott fedelén ül és a falnak támasztja a fejét. Ő mit keres itt? Halkan megpróbálok kikászálódni, de nem járok túl sok sikerrel, mert átesek a küszöbön. Felszisszenek, felállok és kimegyek a nappaliba. A kanapén fekszik egy ember, de hirtelen nem tudom ki, mert az arca helyén egy idétlen gumis anyagú lófej van. A ruhája alapján szerintem Tim az. A jobb kezében van egy pohár és ahogyan lelóg a semmibe, csöpög belőle a maradék sör. Halkan felnevetek, készítek egy fotót és tovább megyek. A konyhapulton Wendy fekszik egy konyharuhát ölelgetve. A szájából kilóg egy szívószál és ruhája, a bőre és a haja teli van kenve valami színes trutyival. A kép készítés itt sem marad el. Szerencsére többen nem töltötték itt az éjszakát. Elhaladok Egy egész alakos tükör mellett, de mikor belenézek, megtorpanok. A pupillám tág, el van kenődve a sminkem, táskásak és feldagadt a bőr a szemeim alatt, a hajam kócos, teli van firkálva a karom és az arcomon is van egy szívecske. Engem is beborít a színes trutyi, de mikor rájövök, hogy fluoreszkál, eszembe jut a jelentősége. Mikor megfordulok, beleütközöm valakibe és ijedtemben felsikoltok. Felnézek és a kómásan mosolygó John néz le rám. Az ő arcán is van egy rajzolt szívecske, de látszik rajta, hogy az én kezem által került oda. Rajzolni nem tudok szépen, de az ilyen miniatűr és firkált dolgokat viszont nagy erőfeszítéssel kreálom.
Mindenféle köszönés nélkül a közepébe csapok.
- Magyarázatot követelek! - mondom fenyegetően.
- Nyugi tigris! Igyunk egy pohár vizet, üljünk le és akkor elmesélem amire nem emlékszel.
- Jó.
Ittunk egy nagy pohár vizet, amitől kicsit jobban is éreztem magam. Majd én leültem a dohányzó asztalra, míg John nemes egyszerűséggel felemelte Tim lábát és megtámasztotta egy párnával, hogy amíg odaül, ne essen a fejére. Felhúzott szemöldökkel néztem végig a műveletet.
- Mi van? - kérdezi.
- Elmesélnéd, hogy mi történt? - kérdezem türelmetlenül.
- Honnantól nem emlékszel?
- Bejöttél hozzám a fürdőbe és közeledtél felém. Remélem nem kaptál le....
- Nem. Még!
- MI?
- Nyugi csak ugratlak! Szóval, nem akartam kihasználni, hogy nem vagy magadnál. Nem vagyok olyan, akármit is hallottál rólam. Mikor megkérdeztem tőled, hogy mi a baj, lecsúsztál a földre, elkezdtél sírni és 5 perc múlva elmondtad minden problémád. Aztán beszélgettünk. Mondtad, hogy helyre rakod az arcod és mikor végeztél a szemceruzád valamiért zsebre raktad. Miután kimentünk kicsit észhez tértél és eszméletlenül jót buliztunk Ilyen fluoreszkálós izével is bekentük magunkat, hogy világítsunk a sötétben. De a részleteket majd az unokatesód, asszem Wendy vagy ki elmeséli.
- Igen, Wendy. Aztán mi történt?
- Olyan hajnal fél négy körül elkezdtek hazaszállingózni az emberek. Azt üzenik, hogy király volt a buli.
- Miért üzenik?
- Mert az utolsó egy órában totál KO voltál. - röhög....
- Uh... - sütöm le a szemem.
- Azt mondtad rókáznod kell, ezért beköltöztél a lenti fürdőbe és én is veled mentem, mert nem akartalak magadra hagyni. Végül is szerencsére csak egyszer nevezted meg a kígyót. - töpreng.
- Totál ciki vagyok!
- Dehogy vagy! Miután megmostad a fogad, kiöblögetted a szád és megmostad az arcod nagyon cuki voltál. Bár nem tudom kié lehetett az a fogkefe.... Beléd erőltettem nagy nehezen 3 pohár vizet. Aztán mikor leültél eltört a szemceruza a zsebedben. Kivetted, a tükör elé álltál és rajzoltál egy szívecskét az arcodra. Megkérdezted, hogy milyen lett, hogy miért mosolygok és hogy szeretnék e én is. Végül belementem. Leültettél a wc re és közel hajoltál az arcomhoz és elkezdted rajzolni. Fogalmam sem volt, hogy miért hajoltál olyan közel, de a végén jól jött.
- Szemüveges vagyok...
- Mi történt egyszerre?
- A csók. Az ölemben ültél és csókolóztunk. Nem olyan volt, mintha egy részeg tudatlannal csókolóztam volna. Kellemes volt nagyon. Legalább 15 percig voltunk egymás szájában felváltva, aztán csak néztük egymást. Azt mondtad jó volt és szerintem is az volt. Aztán pár perc múlva elhelyezkedtél a kádban és elaludtál.
Hirtelen beugrott az egész. Én csókoltam meg. Eszembe jutott, hogy a kiránduláson mielőtt felpofoztam milyen rendes volt. Jó volt. Nagyon! Ezerszer újra csináltam volna. Ahogyan utána ölelt és átkarolt. Soha nem éreztem ilyet. Még Peter baráti vigasztaló ölelései sem voltak ehhez foghatók.
De Peet miatt nem tehetem meg azt, hogy elmondom neki, akármennyire is haragszom most rá.
- Részeg voltam. - mondom hirtelen.
- Tessék?
- Részeg voltam, azért csókoltalak meg.
De még mielőtt elkezdtünk volna erről egy kínos beszélgetést, egy gusztustalan recsegő hangot hallottunk. Tim egy hatalmasat és büdöset szellentett. Ő röhögve kelt fel. Majd megjelent Wendy is.
- Fúj Tim! Nem otthon vagy! - kezdi a leteremtést az unokatesóm.
- Nah, elkezdjük a takarítást? Ki segít? - kérdezem kis idő múlva. A két fiú már az ajtóból válaszol.
- Kérdeztél valamit? - kezdi Tim.
- Én nem hallottam semmit! Hú, jó nagy a rumli! Sok sikert lányok! Sziasztok! - fejezi be John azzal röhögve távoznak. Ahogy kilépnek az ajtón elfog valami érzés. Ürességet érzek. Fájdalmat és csalódottságot. Szánalmas vagyok....
Gyorsan zuhanyzunk és felöltözünk. Wendy lelkesen meséli a buli részleteit, amíg útban vagyunk a kutyámért. Ő a nagyinál alszik. Aztán rám néz és abbahagyja a beszédet.
- Ki volt az a fiú? - kérdezi. Hirtelen elsírom magam. Leülünk egy padra és kiöntöm a lelkem. Ő csak csendben bólogat. Kihozza nekem Happy-t, mert nem szeretném ha a nagyi így látna. Búcsúzóul ezt mondja:
- Hallgass a szívedre! Sok sikert! Biztos ne segítsek takarítani?
- Nem kell, köszönöm! Szia!
- Szia!
Aztán hazasétálunk. Veszek kaját a mekiben és majd rendelek pizzát mire apu hazajön.
Bemegyek a házba, elengedem Happy-t és kinyitok minden ablakot. A szobámban kinyitom az ajándékaimat, amiket hoztak a vendégek. Válaszolok a neten írt üzenetekre, a bulival kapcsolatos posztokra és megköszönöm minden vendégnek, hogy eljött. Átöltözöm valami otthoni cuccba és felkötöm a hajam. Egy cetlit találok az ajtómon. John címe és telefonszáma. A torkom összeszűkül és könny szökik a szemembe. Azt hittem ennek a cetlinek nincs semmi jelentősége, egészen estig. Így kezdek neki a takarításnak.
*Peter szemszöge*
Egész tegnap délelőtt gyötört a bűntudat, hogy nem mentem el a bulira. De ma, mikor megnéztem a képeket a közösségi oldalakon, nem bánom, hogy nem mentem el. Mindenki neonos ruhában, vagy foszforeszkáló izével bekenve világít a sötétben. Sarah részegen táncol valakivel, akit nem tudok kivenni... Várjunk csak! Az John! Ezt nem hiszem el! De John-nak barátnője van! Bár... Részegen bármi megtörténhet... Állítólag a részegség őszinteséget okoz... Khm... Nem hiszem, hogy John is részeg volt... A képeket elnézve Sarah most egyedül takarít otthon, mert mindenki otthagyta annyival, hogy "Jó buli volt"... Gondoltam egyet, felvettem egy farmert, egy egyszerű szürke pólót, és a bőrdzsekimet. Persze, a cipő sem maradhatott el, mert nem megyek utcára zokniban... Átmentem Sarah-ékhoz, hogy segítsek neki. Mire beértem, már majdnem készen volt. Alig látszódtak a buli nyomai, már csak a szemetes zsákokat kell eltüntetni.
- Szia, Sarah! Segíthetek?
- Miért szeretnél te nekem segíteni, mikor tegnap csak úgy, szó nélkül otthagytál?
- Hidd el, volt rá okom, és a szülinapi ajándékod elárulja azt az okot.
- Igen? Egy ajándék? Azt hiszed, hogy rögtön megbocsájtok? Hogy rohanok hozzád, hogy fogadj vissza? Komolyan? Hogy gondotad ezt?
- Sarah, nyugodj meg, én tényleg nem akartam... - nem is hagyta, hogy befejezzem.
- Tényleg? Úgy gondolod? Oké. Legyen, elhiszem.
- Tényleg?- kérdeztem csodálkozva, hiszen az előbb úgy leordította a fejemet...
- Nem! Menj el innen! Vagy tudod, mit? Inkább én megyek el!- ezzel felkapta a táskáját és kiviharzott az ajtón. Mivel nem tudtam, mit csináljak, elpakoltam a maradék cuccot, és eltüntettem a szemetes zsákokat. Mikor hazaértem, eszembe jutott, hogy Sarah-nak van egy régi barátnője. Hope-nak hívják, a korát nem tudom, mert én nem nagyon találkoztam vele, de a telefonszáma megvan. Nem tudom, miért, de beszélni szeretnék vele. Jól esne beszélni valakivel, aki nem köt belém. Felhívtam.
- Szia, Hope!
- Peter?
- Igen. Zavarlak?
- Ja, nem... Csak már rég találkoztunk, meg rég beszéltünk.
- Értem... Hogy vagy?- kérdeztem.
- Jól. És te?
- Én is... Bár mostanában nem annyira.
- Miért?
- Áh, lényegtelen.
- Nem, nem az.
- De, mert nem nagy cucc.
- De igen. Mondd el, vagy odamegyek!
- Hova és honnan?
- Oda, hozzád, Párizsból!
- Párizsban vagy?
- Igen, ide költöztünk. Két éve.
- Olyan régen nem beszéltünk?
- Igen. Olyan régen.
- És milyen ott lakni?
- Jó. Bár még mindig furcsa arra ébredni, hogy az Eiffel-torony áll előttem.
- Biztos furcsa lehet. És tanulod a franciát? És ott is jársz suliba?
- Igen, bár most már úgy ahogy megy a francia. Igen, itt járok suliba. Angolból kitűnő vagyok.- poénkodott.
- Gondoltam... És vannak barátaid?
- Még nincsenek, csak egy barátnőm van, az osztályban.
- Az is valami!
- Na, de most már mennem kell tanulni. Olyan jó, hogy hívtál!
- Jó volt hallani felőled... Szia!
- Szia! - és letette. Hope amolyan "utolsó remény". Nem nagyon tartják a kapcsolatot Sarah-val. Én sem tartom a kapcsolatot vele, hiszen semmi nem fűz hozzá. Az "utolsó remény" elnevezést Sarah-tól kapta- hiszen a Hope jelentése remény- , mert mindig ő az utolsó, akit felhív, vagy értesít, ha van valami.
Visszaértek a lányok a vásárlásból, mert a plázában voltak. Segítettem nekik felcuccolni, és divatbemutatót tartottak nekem. Pontoznom kellett őket, és meg kellett mondjam, hogy miért. Ez jól lefárasztott, úgyhogy másra nem volt erőm, csak aludni.
- Ezt csinálhattad volna előbb is!
- Szia, Sarah! Segíthetek?
- Miért szeretnél te nekem segíteni, mikor tegnap csak úgy, szó nélkül otthagytál?
- Hidd el, volt rá okom, és a szülinapi ajándékod elárulja azt az okot.
- Igen? Egy ajándék? Azt hiszed, hogy rögtön megbocsájtok? Hogy rohanok hozzád, hogy fogadj vissza? Komolyan? Hogy gondotad ezt?
- Sarah, nyugodj meg, én tényleg nem akartam... - nem is hagyta, hogy befejezzem.
- Tényleg? Úgy gondolod? Oké. Legyen, elhiszem.
- Tényleg?- kérdeztem csodálkozva, hiszen az előbb úgy leordította a fejemet...
- Nem! Menj el innen! Vagy tudod, mit? Inkább én megyek el!- ezzel felkapta a táskáját és kiviharzott az ajtón. Mivel nem tudtam, mit csináljak, elpakoltam a maradék cuccot, és eltüntettem a szemetes zsákokat. Mikor hazaértem, eszembe jutott, hogy Sarah-nak van egy régi barátnője. Hope-nak hívják, a korát nem tudom, mert én nem nagyon találkoztam vele, de a telefonszáma megvan. Nem tudom, miért, de beszélni szeretnék vele. Jól esne beszélni valakivel, aki nem köt belém. Felhívtam.
- Szia, Hope!
 |
| Hope |
- Igen. Zavarlak?
- Ja, nem... Csak már rég találkoztunk, meg rég beszéltünk.
- Értem... Hogy vagy?- kérdeztem.
- Jól. És te?
- Én is... Bár mostanában nem annyira.
- Miért?
- Áh, lényegtelen.
- Nem, nem az.
- De, mert nem nagy cucc.
- De igen. Mondd el, vagy odamegyek!
- Hova és honnan?
- Oda, hozzád, Párizsból!
- Párizsban vagy?
- Igen, ide költöztünk. Két éve.
- Olyan régen nem beszéltünk?
- Igen. Olyan régen.
- És milyen ott lakni?
- Jó. Bár még mindig furcsa arra ébredni, hogy az Eiffel-torony áll előttem.
- Biztos furcsa lehet. És tanulod a franciát? És ott is jársz suliba?
- Igen, bár most már úgy ahogy megy a francia. Igen, itt járok suliba. Angolból kitűnő vagyok.- poénkodott.
- Gondoltam... És vannak barátaid?
- Még nincsenek, csak egy barátnőm van, az osztályban.
- Az is valami!
- Na, de most már mennem kell tanulni. Olyan jó, hogy hívtál!
- Jó volt hallani felőled... Szia!
- Szia! - és letette. Hope amolyan "utolsó remény". Nem nagyon tartják a kapcsolatot Sarah-val. Én sem tartom a kapcsolatot vele, hiszen semmi nem fűz hozzá. Az "utolsó remény" elnevezést Sarah-tól kapta- hiszen a Hope jelentése remény- , mert mindig ő az utolsó, akit felhív, vagy értesít, ha van valami.
Visszaértek a lányok a vásárlásból, mert a plázában voltak. Segítettem nekik felcuccolni, és divatbemutatót tartottak nekem. Pontoznom kellett őket, és meg kellett mondjam, hogy miért. Ez jól lefárasztott, úgyhogy másra nem volt erőm, csak aludni.
*Sarah szemszöge*
A házat nem féltettem, mert a drága biztonsági rendszerünk 15 perc után bezárja az ajtót, úgy, mintha mi zártuk volna be kulccsal. Nem nehéz kitalálni, hogy most hova megyek. Fél órát tanulmányoztam a cetlit, úgyhogy már fejből megy John címe és telefonszáma. Mikor megálltam a háza előtt, vettem egy mély lélegzetet és benyomtam a kapucsengőt.
- Ki van ott? - hallottam a hangját a kaputelefonból.
- Egyedül vagy?
- Sarah?
- Egyedül vagy???? - kérdeztem már kicsit indulatosabban, mert fojtogatott a mindjárt kitörő sírásom.
- Igen, rohanok le!
Fél perc sem telt bele, de megjelent a kapuban mezítláb és félmeztelenül. Annyit szerencsétlenkedett a kulccsal, hogy inkább egy lendülettel átugrottam a kaput.
- Először vagyok itt, lehet, hogy besípol a fűriasztó, vagy van egy vérebed! - ziháltam.
Erre persze csak felhúzott szemöldökkel bámult rám.
- Mi történt? - nézett rám utána aggódva. Ennyi. Egy mondat. Ez az egy mondat kellett, hogy minden eltörjön bennem és sírva boruljak rá.
- Én annyira sajnálom! - zokogtam. Éreztem, hogy összerezzen, amikor a könnycseppjeim végigfolynak a mellkasán.
- Még is mit? - kérdezte halkan.
- Azt, hogy hazudtam.... - suttogtam magam elé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése