6. rész - Visszavágó

*Peter szemszöge*

Felmentem a színpadra és megfogtam a mikrofont. Végignéztem a termen és megakadt a szemem Sarah-n. Nem a helyére ült le, hanem John mellé. A vállára hajtotta a fejét, és megfogták egymás kezét. Nagyot nyeltem, mielőtt belekezdtem a dalba. Nem énekelni kezdtem, hanem bemutattam a dalt.

- Ezt a dalt egy nagyon jó barátom ihlette. Vagyis... Már nem vagyunk barátok.- akadt el a szavam egy időre.- Szóval. Ez a dal arról szól, hogy mennyire jó volt, amíg barátok voltunk, és hogy mennyi mindent köszönhetek neki. Aztán az utolsó pár versszakban az elkülönülést írtam meg, és az utolsó versszak arról szól, hogy mennyire vissza szeretném kapni, és mennyire hiányzik... Sa..- kezdtem volna kimondani Sarah nevét, mikor láttam, hogy John a fülébe súg valamit és megpuszilja. Megköszörültem a torkom és újra nekikezdtem.- Sarah... Mindy Harris. Ez a dal rólad szól!- fejeztem be, és nem bírtam tovább nézni őket. Leraktam a mikrofont és kirohantam a teremből. A folyosón véletlenül nekiszaladtam valakinek, és mindketten a földre estünk. Én összeszedtem a kottáit és segítettem neki felállni. Egy göndör, barna hajú, Sarah-val kb. egymagas lány nézett rám, gyönyörű zöldeskék szemmel. 

- Bocsánat!- mondtam és a kezébe nyomtam a kottáit.

- Semmi baj! Nagyon helyes vagy, Peter!- mondta, egy titokzatos mosoly előtt. 

- Honnan tudod, hogy hogy hívnak?- kérdeztem tőle.

- Ohh, bocsi, be sem mutatkoztam...- nyújtotta a kezét.- Zoey West.

- Mennem kell, sajnálom, Zoey! Később még beszélünk!- mondtam és tovább futottam, ki az épületből, egyenesen a legközelebbi parkig. Közben végig a nevét ismételgettem. Zoey, Zoey, Zoey... Valahonnan nagyon ismerős... Megvan! Zoey-nak hívják Sarah ősellenségét, de ő biztos nem az a Zoey... Ő egy kedves lány. Körülnéztem a parkban, és leültem egy padra. Hátrahajtottam a fejem, majd előre dőltem, a térdemre könyököltem és a tenyerembe temettem az arcomat. Úgy is csak gondolkoztam. Végiggondoltam a dal szövegét és még egy versszakot kezdtem volna írni hozzá, mikor valaki rátette a tenyerét a hátamra. És ezt mondta:
- Peter! Itt vagy??- felnéztem és...
- Zoey? Te meg mit keresel itt?
- Követtelek... Mi a baj?
- Öhmm... Ismered Sarah Mindy Harris-t?
- Azt a kis ri... khm... széplányt?- mondta és mosolygott.
- Mit akartál először mondani? Mondd ki, légy szíves!
- Ribanc...
- Áhh... Értem. Te vagy az ősellenségeként emlegetett Zoey.- itt Zoey kijavított és elmesélte, hogy hogyan is van ez a dolog köztük. Aztán rövid hallgatás után megkérdezte:
- Tetszik most valaki?
- Nem, de ez most miért érdekes?
- Van barátnőd??- kérdezte, egyre izgatottabban.
- Nincs. Szerinted kinek kellene egy ilyen ronda fiú??- mutattam magamra.
- Nekem!- mondta.

*Sarah szemszöge*

Ezt komolyan nem hiszem el! Motyog egy sort arról, hogy én ihlettem a dalát, aztán kirohan. Nem tudom, hogy mi vezérelt, de én is kimentem. Megláttam, hogy az egyik padon ül. Gyorsan elbújtam az egyik bokor mögé, mert láttam hogy egy lánnyal van. A suli kertjének nővényei mögött bujkálva oldalogtam egyre közelebb a padhoz. Azt hittem kiugrik a szívem a helyéről mikor megláttam, hogy kivel van. Zoey. 

- A kis ribi. - suttogtam magam elé hitetlenül. 

Visszarohantam az épületbe, ahol épp kicsöngettek. Az ebédlő felé vettem az irányt, majd levágódtam ahhoz az asztalhoz, ahol Tim, Alex és Clary ült. Lecsaptam a táskám és fújtatva kotorászni kezdtem benne.

- Veled meg mi van? - kérdezte felhúzott szemöldökkel Clary. 

- Képzeld Clarissa, Zoey West flörtöl Peterrel.

- Hú, a teljes nevemen szólítottál, akkor tényleg dühös vagy. - mondta komoly arccal, de láttam, hogy bármelyik pillanatban elröhögi magát. 

- De most nem vagy rosszban Peterrel? Akkor meg mit érdekel? - kérdezte Tim.

- Haragszom rá, de attól még barátok vagyunk. ÉS ez a dolog kiakaszt, mert az a kis liba ne vele flörtölgessen. 

- De te is Johnnal kavarsz. Vele meg Peter nincs jóban.

- John Peter csajait lopta el. Én nem Peter csaja vagyok. Zoey más eset! Áh, megvan! - mosolyogtam diadalittasan, mikor kihúztam a körömollómat a táskámból. - Tim hozz nekem valami kaját a büféből mire visszaérek. Az aprót tartsd meg. - dobtam elé a pénzt.

A nagy tömegben manőverezve megkerestem a két hülyét. Zoey háttal áll, remek! Amikor elsétáltam mellettük, nemes egyszerűséggel levágtam egy tincset Zoey hajából. Nem fog neki feltűnni. 

Visszarohantam az asztalhoz, ahol egy melegszendvics és kóla várt. Mint egy őrült, úgy vigyorogtam, mikor felmutattam a hajtincset. A többiek kikerekedett szemmel néztek rám. Kidobtam a szemetesbe a hajat, lefertőtlenítettem a kezem és enni kezdtem. 

- Alex, van még tartalékba a nyomásra robbanó festékes lufikból? - kérdeztem két harapás között.

- Persze, miért?

- Ha megettem kellene kettő. És egy harapófogó.

- Jézusom, mire készülsz? - kérdezte aggódva Clary. 

- Visszavágok. Ez már régóta esedékes. Késni fogok a kövi óráról. Mondjátok a tanárnak, hogy volt valami elintézni valóm, ha kérdezi merre vagyok.

- Szerintem már megszokták a lógásaid. Be se írják őket. - röhögött Tim.

- Ijesztő vagy néha. Ezt is bírom benned! - mondta Clary.

- Oh, köszönöm.

Befaltam az ebédem és Alexszel lerendeztem a bizniszt. Mikor becsöngettek, a kocsimból kivettem néhány holmit és elindultam Zoey kocsija felé. Ahogy elhaladtam egy srác mellett feszítővassal a kezemben, először megilletődve nézett rám, majd egy ötösre tartotta a kezét. El kell ismerni, népszerű vagyok a suliban, hála a balhéimnak. Nem ismertem a srácot, de azért nevetve lepacsiztam vele. 

- Köszönöm apu, hogy tanítottál kocsit szerelni! - mondtam az ég felé nézve mikor beszereltem a két lufit a kormányba.

Mint, ha mi sem történt volna, besétáltam az osztályterembe. Valami musical ment a kivetítőn. Az osztály fele és a tanár is aludt, ketten nézték a filmet, a többiek meg telefonoztak vagy beszélgettek.

- Mit műveltél? - kérdezték izgatottan a srácok. 

- Ebben az órában Zoeynak nincs órája, és ilyenkor plázába megy, vagy enni valami flancos helyre. Megfigyeltem, hogy amikor ki akar állni a parkolóhelyéről, csak úgy mindig dudál kettőt. Mintha jelezné, hogy a hercegnő távozik. Tehát beszereltem a kormányba a két lufit. Ráadásul zöldet.

- Ász vagy te lány! - paskolta meg a vállam Tim. 

Nem kellett sokat várnunk a direkt kinyitott ablak mellett. Meghallottuk a dudát és azt követően a sikolyt is. Négyen elkezdtünk visítani a röhögéstől, mint a malacok. A többiek az ablakhoz siettek és ők is nevetni kezdtek, mikor meglátták kiszállni az autóból a zöld trugyival borított lányt. Lepacsiztam az emberekkel. Fotók készültek az ablakokból.

- Istenem, de idióta vagy! - ölelt meg Clary.

- Tudom. - bólogattam.

Aztán recsegve megszólalt a hangos bemondó. 

- Sarah Harris-t kérem azonnal az igazgatói irodába! - erre mindenki felkiáltott.

- Köszönöm! Köszönöm! Ti vagytok az én népem! - röhögtem. - Totál megérte!

- Majd írj!

- Oké.

Felkaptam a táskám és ráérősen felsétáltam a az igazgatóiba.

- Már azt hittem, hogy kocsit kell magáért küldeni! - mondta az igazgató asszisztense mosolyogva, aki már jól ismert engem.

- Nem lett volna rossz. - csattogtattam a rágómat.

Mikor beljebb mentünk, megláttam Zoeyt és Petert. Be kellett fognom a számat, hogy ne röhögjem el magam.

- Kezdheti sorolni Igazgató Úr. - vágódtam le a székbe.

- Egy intő, 3 hétig bent kell maradnia a a büntetésen és 2 napra felfüggesztem. - sorolta az igazgató.

- Ú, olyan menő papírt nem kaphatok? - kérdeztem mosolyogva.

- Az a papír nem menő! Mások sírva fakadnak, ha kapnak egy olyat. Nem kap.

- Naaa, kérem! - néztem kiskutya szemekkel.

- Majd Mrs. Smith intézi.

- Köszönöm. - indultam volna ki.

- Várjon, van itt még valami! - felhúzott szemöldökkel néztem az igazgatóra. - Kérjen bocsánatot Miss West-től.

- Na ne!

- De!

- Maga kegyetlen! - trappoltam - Úgy érzem sokat fog látni az elkövetkező időben! - néztem összehúzott szemmel.

- Úgy legyen! Na, tessék!

- Zoey cica. Annyira sajnálom, hogy ilyen az életed, komolyan! Bocsánatot kérek, hogy csak színesebbé akartam tenni azzal, hogy megszerettetem veled a zöldet! - nyájasan mosolyogva megöleltem, majd a fülébe suttogtam - Remélem nem fog nagyon hiányozni az a hajtincsed.

- Te levágtál a hajamból egy tincset? - borult ki. Peter hitetlenül a fejét rázta. Egyáltalán mit keres ő itt?

- Viszlát! - léptem ki  a papírokkal a kezemben. Írtam egy üzenetet a srácoknak, majd hazamentem. Most lesz 2 nap pihim.

*Peter szemszöge*

- Peter! Nagyon sajnálom... Te nem tudod, miért ilyen velem?- nyafogott Zoey, miközben a folyosón a csapnál megpróbálta kimosni a zöld festéket a hajából.

- Zoey! Ő az ősellenséged! És amúgy mit akarsz te tőlem??- értetlenkedtem, bár pontosan tudtam a választ.

- Veled akarom leélni az életem!- fordult felém.

- Ohh, igen? És minden fiúnak ezt hazudod? Mert egyébként nem John-al jársz??- kérdeztem, és kilestem az ajtó felé, amerre Sarah elviharzott.

- De, de én téged szeretlek!- mondta, és felegyenesedett, majd a szemembe nézett.

- Köszi, Zoey, de én nem kérek ebből.- mondtam, és ellöktem magam a szekrénytől, majd Sarah után futottam.

- Sarah!! Légyszíves várj meg!- mondtam kicsit lihegve, mikor az utcán utolértem. Megtorpant, megfordult és a szemembe nézett.

- Neked meg mi bajod van? Elvesztetted a barátnődet, Zoey-t? Hmm...-vágott gondolkozó képet.- Utoljára az igazgatói irodában láttam.- mondta, hátat fordított és elindult.

- Hé! Sarah!! Én nem amiatt a ribanc miatt jöttem! Én miattad jöttem!
- Aha, tényleg...!- mondja, és meg se fordul, megy tovább. Én követem, és közben folyamatosan beszélek.

- Igen, miattad jöttem. Hiányzol. Hiányzik, hogy folyamatosan beszéltünk, hogy kioktattál, hogy segítettél, hogy segítettem, tanácsot adtam...- itt megállt hirtelen, hátra fordult és megölelt. - Akkor most mi van...?- kérdeztem értetlenül.
- Köszönöm.
- Megbocsájtasz?
- Hát... Még nem tudom, talán.
- Ohh... Értem.- mondtam kicsit csalódottan.- Mozi?
- Csak úgy lógsz a suliból?- kérdezte.
- Érted megéri! Felhívom holnap reggel a sulit és beteget jelentek.
- Komolyan? Ne már!! Ne maradj ki miattam a suliból!! Nem éri meg!
- De nekem igen! Mert szeretek veled lenni! Melyik filmet szeretnéd megnézni a moziban?
- Holnapra kinézek egyet, jó?
- Oké, akkor holnap találkozunk!- mondtam, mikor a háza előtt elköszöntünk egymástól. Hazafelé vettem az irányt, és mikor hazaértem az első dolgom volt ráírni.
"Szia! Hiányoztam?"- kérdeztem. Másodperceken belül jött a válasz.
"Te bolond vagy!"

5. rész - Titok!

Sziasztok!
Kíváncsiak vagytok, hogy mi történik John-ék házánál? Én is! Akkor nézzük csak meg!

~Peter

*Peter szemszöge*

Reggel a mobilom csörgésére ébredtem. Ránéztem a kijelzőre, és egy ismeretlen számot láttam. Nem vettem fel, mert nem volt kedvem ismeretlenekkel beszélni. De ha már felébresztett, felkeltem. Megfogtam a gitáromat, pár kottát és biciklire pattantam. Oda mentem, ahol senki sem jár. Egy mező, aminek a szélénél egy erdő található. Az erdő egyik fáján pedig egy kis faház. Oda szoktam ilyenkor felmenni. "Igen, szoktam egyedül lenni. Mikor Sarah azt mondja, hogy ő most a barátnőivel szeretne lenni. De most nem tudom, hol van. Nem is nagyon érdekel. Ha ennyire bedühödött, akkor nem is számít. A lényeg, hogy jól van. Legalább is szerintem. De most nem ezért jöttem ide!" - gondolkoztam. A kedvenc kottáimat hoztam el. Ezeket a dalokat százszor is el tudnám énekelni, egymás után. Ez az egyik kedvenc szomorú számom. One Last Dance a(z) R5-tól. Igaz, arról szól, hogy egy utolsó táncot szeretne az énekes, - és erre van még egyetlen estéjük, mielőtt elköszönnek egymástól, talán örökre,- de szomorú, és ez most pont jó nekem. A többi szomorú számot is elhoztam magammal, de azt nem biztos, hogy játszani fogom. Ezt most meg szeretném tanulni, mert eddig csak úgy, ahogy ment...

Elképzeltem a környezetemet fekete-fehérben, ahogy a klipben is van. Mintha egy vonaton ülnék, és az ablakon bámulnék ki. Az egésznek az is szomorúságot ad, hogy fekete-fehérben van. Leültem a feljáró szélére, magam mellé tettem a kottát és kezembe vettem a gitárt. Miután lejátszottam az első akkordokat, már énekelni  is elkezdtem.

Teardrops in your hazel eyes,
I can't belive I made you cry,
I feels so long,
Since we've went wrong,
But 're still on my mind.
Never meant to break your heart,
Sometimes things just fall apart,
*brrrrrrrrr* *brrrrrrrrr* *brrrrrrrrr*
So here's one night, 
To make it right, 
Before we say goodbye.
So wait up, wait up, 
Give me one more chance!
*brrrr* *brrrrrrrrrrrrrr* *brrrrrrrrrrrr*
- Mi ez a hang? Mit csinálnak itt?- kiabáltam a lent álló embereknek. Ezek szerint nem csak én járok erre... Egy láncfűrész volt a kezükben, és azzal megpróbálták kivágni az én fámat.
- Der Chef hat gesagt, dass wir müssen diesen Baum ausschneiden, weil jemand darauf wohnt.* - felelte az alacsonyabb kopasz ember. Fogalmam sincs, mit mondott, de sejtem, hogy ki akarják vágni a fát. Én nem fogom hagyni.
- Menjenek el innen! Ez az én fám, én építettem ezt a faházat! Nem vághatják ki!
- Du bist doof!** Nem megyünk el innen, amíg ki nem vágjuk, a főnök parancsára!

* A főnök azt mondta, hogy vágjuk ki ezt a fát, mert valaki lakik rajta. (német)
** Hülye vagy! (német)

*Sarah szemszöge*

 Még egy ideig zokogtam John-t ölelve, mikor megszólalt. 

- Menjünk be, mosd meg az arcod és utána elmondod, hogy mi ez az egész! - Csendben bólintottam, majd bementünk. John megmutatta a fürdőszobát és elmondta, hogy merre van a szobája, hogy odataláljak mikor végeztem. Hideg vízzel megmostam az arcom, és leszedtem a maradék sminkem is, hogy ne tudjon mi elmosódni. John szobája előtt állva végiggondoltam, hogy mit mondok. De hirtelen kinyílt az ajtó. 

- Nem akarsz bejönni? - kérdezte mosolyogva. John leült az ágyára, én pedig vele szemben álltam és nekikezdtem a monológomnak. 

- Figyelj, hazudtam a bulival kapcsolatban. Igenis magamnál voltam és rohadtul tetszett az a csók és legszívesebben milliószor megismételném. Őszinte leszek veled, már az osztálykirándulás óta tetszel. De nem tudtam figyelmen kívül hagyni Petert, de a buli után rájöttem, hogy azt kezdek az életemmel amit én akarok. Remélem meg tudsz nekem bocsájtani és barátok is maradhatunk, mert nem hiszem hogy ezek után te kezdenél velem valamit, mert én is utálom most magam.... - John gyorsan felállt, megfogta a karom és a szavamba vágott. 

- Várj, állj állj állj! Nyugi, vegyél levegőt is! Nem kell bocsánatot kérned, mert nem haragszom rád, utálni pedig nem is tudnálak! De mit is mondtál a csókról? 

- Azt hogy tetszett.... 

- Nem, nem! A másikat, mondd újra! 

- Azt, hogy milliószor megismételném? - John elmosolyodott, mélyen a szemembe nézett és az ajkamra tapasztotta az ő ajkait. Kirázott a hideg, és egy olyan hatalmas érzelmekkel teli hullám söpört végig rajtam, hogy megrogyott a térdem. Ha John nem szorít, valószínűleg összerogyok. Reflex szerűen átvetettem a nyaka körül a karom, lábujjhegyre álltam, ő pedig a hajamba túrt.  A hosszú, kellemes csókunknak a levegőhiány vetett véget. Zihálva ültünk le az ágyra. 

- Szóval ez azt jelenti hogy....? 

- Lennél a barátnőm? - megfogta a kezem és mosolyogva a szemembe nézett. Viszonoztam a kézfogást és halkan válaszoltam. 

- Igen! - majd a vállára döntöttem a fejem. - De ugye nem baj, ha egy darabig titokban kell tartanunk? 

- Nekem nem, hiszen már az enyém vagy! - mondta. Egy kicsit gondolkodott, majd az ölembe rakta a gitárját. - Eljátszanád a dalt amit a kiránduláson kezdtünk írni? Bólintottam és letörölhetetlen mosollyal az arcomon elkezdtem pengetni a gitárt és énekelni a dalt.

*Peter szemszöge*

- Ne vágják ki, kérem! Miért kell kivágni az én egyetlen olyan helyemet, ahol én én lehetek? - háborodtam fel. Egyedül ez az a hely, ahol nincs senki, rajtam kívül.

- Főnök mondani, nagy pakoló lenni itt. Kivágni sok-sok fa.

- De miért? Ezt a természet alkotta! Mindig, mikor kivágsz egy erdőt, gondolj arra, hogy a levegő minősége 1%-al csökken! Naponta több erdőt is kiirtanak...! 

- Öcsi! Milyen okos vagy! És ha csak fél erdő nem lenni? 

- Akkor csak fél százalékkal csökken.

- Csökkenni mindenhogy?

- Igen, bármit csinálunk, csökken.

- Uhh, Öcsi! Hát ez gáz! Megyek és szólok a főnöknek, addig el ne tűnj! - mondta, kicsit értetlen képpel nézve rám.

*Kb. fél óra múlva, Peterék házában*

És most következzenek a friss Hírek! Miami határán fel akarják építeni a legújabb szupermarketet, de valaki megakadályozza. Kapcsoljuk a kollégánkat, aki a helyszínen van. 

- Köszöntöm kedves nézőinket, innen, a mező és az erdő határától jelentkezem. Egy 17 éves fiú

megakadályozza az építési munkálatokat. De nem a saját érdekeit nézi. Az egész Föld érdekét! Azt mondja, ha kivágjuk ezt az erdőt, 1%-al csökken a levegő minősége! Kérem, szavazzanak, hogy kivágjuk e az erdőt alkotó fákat, vagy ne!

Ha a nézők úgy döntenek, akkor megvédik a Földet, és a faházamat! Kedvesek lennének... Mert nem csak az én, hanem a saját otthonukat is megvédenék... Nem csak nekem tennének szívességet, hanem maguknak is, hazájuknak is és a természetnek is.
Kezdek izgulni, hogy vajon hogy döntenek, hiszen ez csak rajtuk múlik. Én is csak egyetlen szavazattal tudok besegíteni, mert egy telefonról csak egy SMS-t lehet küldeni. De már nem is fontos, mert megérkeztek az eredmények. Még nem mutatják, hogy melyik melyik, mert csak a százalékokat mutatják. Az egyik 87%, a másik pedig 13%. Most már nagyon kíváncsi vagyok rá!

Kedves nézőink, ahogy látják, az egyik válaszlehetőségre a nézők 87%-a szavazott, a másikra pedig a maradék 13%. És hogy melyik válaszlehetőségre érkezett több szavazat, az kiderül... A reklám után!
Hát ezt nem hiszem el! Mindig a legizgalmasabb résznél hagyják abba! A reklám legalább 5 perc, akkor kimegyek inkább a faházhoz, hogy elbúcsúzzak "tőle". Mikor kiértem, mindenki csodálkozva nézett rám, hogy mit keresek én ott. Aztán a favágók szomorúan közölték velem, hogy ki kell vágniuk az erdőt. Mondtam, hogy nem probléma, ha megnézhetem még egyszer a faházamat. Megengedték. Végül is, miért is ne? Ezúttal nem volt hátsó szándékom afelől, hogy felmászok oda. Gyorsan összeszedtem az összes cuccom odafent, és egy kisebb sporttáskába pakoltam. Aztán hazaszaladtam, mert inkább nem is akartam végignézni, ahogy kivágják a fámat, a házammal a tetején. Szörnyűek a mai emberek! Ezért fog elpusztulni pár éven belül a Föld. Miattunk. Nem hiszik az emberek, hogy ők is meg tudnák menteni a bolygót. Az osztálytársaim mindig azt mondják, hogy nagyon "zöld" vagyok. De én legalább nem csak a saját érdekeimet nézem, és sosincs nálam tükör-ha értitek, mire célzok. Azzal is szoktak piszkálni, hogy mi lenne, ha ahelyett, hogy a bolygót szeretném megvédeni, végre szereznék egy jó csajt. Mert nem kell megvédeni a jövő generációjának a környezetét, hanem inkább élvezni kéne az életet. Mert aki még soha nem rúgott be, és nem csinált óriási hülyeségeket, az nem ember. De ez nem igaz! Mindent ki kell próbálni, de semmit sem szabad siettetni!

*Sarah szemszöge*

Este fél 10 körül estem be a házba. Apa a kanapén aludt egy fél Big Mac-cal a kezében. A tv is be volt kapcsolva. A híradóban valami fáról volt szó. Kikapcsoltam a tv-t, betakartam aput és felmentem a szobámba. Vége van a hosszú hétvégének, holnap suli. Összedobtam a házikat, bepakoltam mindent, ami holnapra kellhet. 

Pizsiben ültem az ágyamon, a notebookommal az ölemben, mikor eszembe jutott valami. Hol a kutyám? Lerohantam a nappaliba.

- Happy, merre vagy? - suttogtam hangosan. 

Mocorogni kezdett apu lábánál a takaró. Felemeltem az anyagot és egy fáradt kutyus fejével találtam szembe magam. Kivettem a kis drágaságom apa lába alól és magamhoz öleltem. Felkaptam egy mekis zacskót és felindultam. kajálás közben elmeséltem a kutyámnak a hétvégén történteket. Aztán végül ásítozva eljátszottam neki a dalt, amit késő délután Johnnál írtam. Mégse azt játszom el amit a kiránduláson csináltam meg. 

Másnap reggel vagyis inkább hajnalban keltem fel. Megint a rohadt riasztó, aminek hála Happy nekiállt ugatni is.

- Fogd már be! - nyöszörögtem és a fejemre húztam a párnát. Mivel csak nem akart leállni, ezért lementem a konyhába. 

- Kellemes hajnalt hercegnőm! - köszönt apu.

- Szerinted lecsukhatnak azért, ha bemegyek a házba és egy baltával elvágom a vezetékeket és aztán megfenyegetem a tulajt?

- Nem hiszem, hogy rajtakapnának... - tűnődött el - De azért ne csináld!

- Elkezdek készülődni.

- Minek?

- Hát, aludni már úgy sem fogok, elfoglalom magam valamivel.

Fürdéssel és hajmosással együtt is olyan hamar elkészültem, hogy reggelizni, sőt, még kutyát sétáltatni is volt időm. Még volt fél órám indulásig és épp a 2. adag kávémat bűvöltem.

- És amúgy merre voltál tegnap? - kérdezte apa az óráját igazgatva.

- Johnnál.

- Annál a fiúnál, akivel Peter nincs jóban? - miközben újra kérdezett, rám sem nézett, mert a nyakkendőjével bajlódott.

- Várj, segítek! - pattantam oda hozzá - Igen, az a fiú. Tudod, nekem tetszett az a fiú és én is tetszettem neki. És volt egy kis vitám Peterrel.

- Hűha, nem becézed. Mit műveltél? És mi az, hogy tetszETT?

- Én semmit nem csináltam! - védtem meg magam - Ő nem jött el a szülinapomra! És még csak nem is szólt vagy üzent vagy valami.. És John azért csak tetszett, mert - sóhajtottam - mert azt hazudtam neki, hogy mégsem tetszett a csókunk a bulin, de Peter átjött, felcseszte az agyam és átmentem hozzá. És-és és most járunk.

- Hát, öhm, hú, izé, oké értem...

- Nyugi apu! Nem lesz semmi gond, csak az a lényeg, hogy most egy kicsit titokban akarjuk tartani, szóval megtennéd, hogy nem szólsz senkinek? Kész is vagy!

- Persze és köszönöm, hogy elmondtad! Meg, hogy megkötötted a nyakkendőm! - megöleltem és felmentem a szobámba. Az ágyamon ülve azon gondolkodtam, hogy ma mivel menjek suliba. Végül a kocsi mellett döntöttem.

Megfogtam a kulcsaim, a cuccaim, köszöntem apunak és bementem a garázsba. A csomagtartóba betuszkoltam a gitárom és a táskám. 15 perc alatt beértem a suliba. Leparkoltam az iskolával szemben lévő park melletti helyre, amit az idejáró diákoknak alakítottak ki. Általában 11 vagy 12. esek vannak itt. Szerencsére hétfőnként nincs első órám, bár másoknak se, de mégis bejönnek és itt bandáznak. Lehet vagy 35 fok, de a levegő páratartalmának hála, érződik, hogy délután esni fog. A zenelejátszóm, a telefonom és a zenetörténet füzetem kíséretében, felültema motorháztetőre. A tanulást elég hamar feladtam. Így zenét hallgatva, mosolyogva figyeltem az előttem hülyülő kis csoportot. Szívesen beszálltam volna a partiba, de nem volt hozzá hangulatom. Egyszercsak kiszúrtam, hogy valaki nekem integet. John volt az. Eszembe jutott, hogy most már ő is ide jár. Egy óvatos mosoly kíséretében gyorsan intettem neki egyett, és ő be is ment a suliba. Végül a zenehallgatást is abbahagytam. Megszólalt a telefonomból az MKTO egyik száma. Az ismerős dallamra felkapták a fejüket. Két srác akusztikus gitáron, egy dobverőkkel az aszfalton, még egy pedig dupsteppelve kezdte folytatni a dalt. Néhányan táncolni áltak neki. Egyik 12.es fiú - azt hiszem Cory - lehúzott a kocsiról és mondta, hogy szálljak be. Nevetve kezdtem éneklni a dalt és táncolni rá a többiekkel. A skacok olyan jól tolták, hogy teljesen megfeledkezve arról, hogy valaki hívott és a csörgés abbamaradt, folytattlni tudták a számot. A minikoncert végén ki is derült, hogy ki keresett, mert megláttam Petert. Köszöntem a többieknek és a cuccaim kikapva elindultam a suli felé. Peter utánam eredt, és beért. 

- Kerestelek! - kezdte köszönés helyett. 

- Oh, tényleg? Nem tudtam.... 

- Észre vettem. Beszélhetnénk? 

- Majd max. óra után, mert izgulok az új dalom előadása miatt. 

- Te nem szoktál izgulni! - értetlenkedett. 

- De fáradt vagyok és félek, hogy bealszom. Szia. - mondtam és azzal a szekrényem felé vettem az irányt. Benyomtam a táskám a szekrénybe, kivettem a zeneórára a holmim és lecsúsztam a földre. Még utoljára is ellenőriztem, hogy jól hangoltam e be a gitárom, mielőtt a terembe mentem. Az utolsó előtti padsorban az ablak mellett foglaltam helyet. Az óra eleje uncsi volt, csak néhány dal hangzott izginek. Majd én következtem. A dalt nagyrészt csukott szemmel adtam elő, mert nem tudtam hová nézzek. Furcsán kellemes érzés kerített hatalmába. És tetszett, nagyon! Természetesen a tanárom pozitív értékelést és ötöst adott. Megköszöntem és a helyemre ültem. Pár számmal később Peter produkciója következett.