2. rész - A kirándulás part 2.

Sziasztok! Meghoztuk az új részt. Jó olvasást! :)

A kirándulás

part 2.

*Peter szemszöge*

Ma reggel arra keltem, hogy valami mászik az arcomon. Odanyúltam a szemem környékére, és mintha 1000 tű szúródott volna a kezembe. Kinyitottam a szemem, és nem láttam semmit.

- Sarah! Mi ez? Mi van a fejemen?

- Óóóóóóóóóóóóóóó!!! Egy kaktuszmalac!

- Mi a mi???- kérdeztem. 

- Egy kaktuszmalac. Ne mondd már, hogy te nem tudod, hogy mi az a kaktuszmalac!!!

- Ne csináld már Sarah!!! Mondd meg, hogy mi az, és szedd le a fejemről!

- Oké. A kaktuszmalac egy cuki, tüskés állat. Más néven sündisznó.- ezzel a kijelentéssel leszedte a fejemről az említett állatot. 

- Kösz!

*Rendszeres reggeli teendők, illetve reggeli után*

- Gyerekek!!! Figyelem! Ma biciklitúrára megyünk, úgyhogy a táskátokba pakoljatok be egy vízzel feltöltött kulacsot vagy üveget, esőkabátot, és a többi szükséges cuccot! Az ennivalót a vezetők viszik, és a biciklikről is mi gondoskodunk! Fél óra múlva gyülekező itt!- és még mondott volna valamit az ofő, csak a többiek nem hagyták, mert már is azon filóztak(hangosan), hogy mit rakjanak be. Mind a hárman bepakoltunk, és viszonylag hamar visszaértünk az "ebédlőbe"(konkrétan mi voltunk ott elsőnek). Liv félrehívott, hogy beszélgessünk egy kicsit.

- Mi a baj?- kérdeztem, mivel láttam az arcán, hogy egy kicsit feszült.

- Semmi, semmi...

- Aha. Akkor miről akarsz beszélni?

- Semmiről, csak néha jó kettesben lenni a legjobb barátunkkal.

- Nem tudsz hazudni! Mi a baj?

- Na, jó... Nem tudok biciklizni.- mondta. Én pedig elnevettem magam. 

- Ugye most csak viccelsz? Mindenki tud biciklizni!!!

- Nem, nem viccelek. És nem, nem tud mindenki biciklizni. Én nem tudok!!!

- Na ne! És ezt csak most közlöd?- komolyodtam el, mikor kiderült, hogy ezt nem poénnak szánta.

- Eddig teljesen mindegy volt, hogy tudok-e biciklizni, nem?-végül is...

- Igen. De akkor most mit csináljunk?- itt már azért van többes szám, mert ez ügyben már én is tehetetlen voltam.

- Nem tudom, de egy biztos: ne...

- Hey! Mrs. Daren!!! Sarah nem tud...

- szólj senkinek...- morogta Sarah a mondat végét.

- Mi? Mit mondtál, Mindy?

- Semmit...

- Nem értettem a végét, kisfiam!!! Sarah nem tud...? Mit nem tud?- ért oda hozzánk Mrs. Daren.

- Sarah nem tud... Nem tud ma biciklizni, mert... mert nem érzi jól magát.- néztem Mindy-re, aki egyre idegesebb lett, azért, hogy mit fogok mondani. 

- Akkor gyere be velem az orvosi szobába, és nem jössz ma a túrára.

- Neeeeeeeeeeeee...m is vagyok olyan rosszul.- mondta Sarah. - Peter azt szerette volna mondani, hogy nem tudok ma biciklizni, mert nincs annyi bicikli, mint amennyien vagyunk, de ő szívesen vinne engem. Ugye, Peet?

- Mi? Én ilyet nem is mondtam.- néztem Sarah-ra.-ma. Én ilyet nem is mondtam ma, de tegnap igen, sőt az előtt is...- magyarázkodtam, bár szerintem nem volt túl hihető.

- Jó, akkor Sarah Peter-el osztozik egy biciklin. Ez megoldva.

Mikor Mrs. Daren elment, odafordultam Sarah-hoz:

- Sarah Mindy Harris!!! Ezt meg miért mondtad???

- Nem jutott más az eszembe, mert én nem megyek orvoshoz, az tuti!

- Oké. Menjünk, válasszuk ki a biciklit!- ajánlottam fel. 

- Legyen mondjuk egy... fekete?

- Jó. 

Mikor odaértünk a biciklikhez, kiderült, hogy egyetlen egy fekete bicikli van, Mrs. Daren-é. A többi kék, zöld, narancssárga és piros volt. 

- Akkor legyen kék!- mondta Sarah.

Végigsétáltunk a biciklik előtt, és majdnem mindegyiken volt egy cetli, egy névvel; lefoglalták előre. Maradt egy piros, és egy zöld. 

- Akkor legyen a piros, mert utálom a zöldet!- jelentette ki.

*Sarah szemszöge*

Kellett nekünk a szabadban aludni... Peet összeszedett az arcával egy állatot is. Szerencsére nem zavart túl sok vizet a szívatásunk, ezért simán indult reggel. INDULT. Aztán kiderült, hogy biciklitúrára megyünk. Istenem, szinte mindent tudok, és egy nyamvadt osztálykiránduláson kell szórakozni a -kevés- gyenge pontjaim egyikével. Sok bajlódás után arra jutottunk, hogy Peterrel egy biciklin osztozunk. Ő kormányoz és teker, míg én majd hátul, a kerék fölötti tárolón ülök és reménykedem az életben maradásomért. Felmentünk a szobánkba és elkezdtünk pakolászini a táskánkba. 

-Sarah, pár órára megyünk, nem egy évre. -mondta Peet.

-Bocs, tudod, hogy nem nagyon vagyok válogatós, de én nem fogom megenni azt a szemetet, amit a tanárok visznek! Baah. Rendesen kiráz tőle a hideg. -15 perc múlva már indultunk is. Én bedugtam a fülesem és gondolkodtam. Leginkább a tegnapon.

Valamiért John nem hagyott nyugodni. Egyszerűen nem tudtam ki verni a fejemből azt a 1000 wattos mosolyát, azt a sexy testét, ahogyan segített a dalban és..... Nem Sarah, nem és NEM!!! Ő egy bunkó, tapló, nyomorék, aki tönkre akarja tenni a legeslegjobb barátom életét. A franc fog rá gondolni! Rá sem fogok nézni! ... Mondjuk úgy nehéz lesz, hogy egy suliba járunk.... Ahjj, miért ilyen nehéz, NEM RÁ gondolni? Hiszen ő a legnagyobb tajparaszt! Gondoltam egyet és leugrottam a bicikliről.

-Te normális vagy? -fékezett le Peet és Álex is, mert mellettünk jött. -A szívbajt hoztad rám! Minden oké? -váltott aggódó hangnemre.

-Szerintem egy agyrázkódással megúsztam! -fogtam a fejem és próbáltam felállni -És egy kislábujj töréssel. 

-Gyere segítek! -nyújtotta a kezét Peter és segített felállni. -Miért ugrottál le?

-Láttam egy szép követ! -rögtönöztem és felvettem egy mellettem heverő kavicsot. Pont tiszta kosz és moha volt... Remek, béna vagyok... Egy gyors fejbeni vélemény nyilvánítás után a kőről, folytattam -Látod, meg is van! Happynek jó lesz játszani, vagy dísznek a polcomon! Hát nem gyönyörű? Menjünk, mert így is lemaradtunk. He hi.. -nevettem zavarodottan. A fiúk szemöldökeinek magassága az eget verdeste.

-Okkééé.... -mondták elnyújtva. Mikor újra elindultunk eldobtam a kavicsot és bosszankodtam, hogy szépfiú John így sem ment ki a fejemből. De legalább szereztem egy jó kis agyrázkódást... Yuppiii! -.- Remélem a mellettünk lévő erdőből rám támad valami és nem kell tovább szenvednem...

*Peter szemszöge*

Nagyon látszott Sarah-n, hogy valami bántja. Ezért gondoltam, egy kicsit felvidítom egy kis poénkodással. Úgy tettem, mintha egy F1-es pilóta lennék, és bejött volna elém a safety car. Elkezdtem "gumit melegíteni". Ez nem nagyon tűnt fel Sarah-nak, de mikor már a másik sávban voltunk az úton, és egy autó ránk dudált, felkapta a fejét. Én pedig elrántottam a kormányt, és majdnem lezúgtunk a szakadékba, de időben befékeztem.
- Peter George Jones! Meg akarsz ölni??? Álex! Innen te viszel!
- Huh. Végre. Könnyebb lesz a bicikli.
- Meggondoltam magam. Peter, induljunk!
- Jó, de most te vezetsz. Gondolom, eddig folyamatosan azt fürkészted, hogy hogy kell biciklizni, szóval hajrá!- és felültem a csomagtartóra.- Na! Mi lesz már!!! Nagyon le vagyunk maradva!!!
 -Jó, jó. Van életbiztosításod?
- Nincs, de majd te fizeted.
- Azt csak hiszed!- mondta, és felszállt a biciklire.
- Úgy van Sarah, csak nyugodtan! Nem olyan nehéz ez, ugye?
- Peter! Még el sem indultunk!!!
- Ja, bocs.- mondtam, és egy kicsit nevettem is.
Tényleg elég jól ment neki. Amikor következett egy kisebb emelkedő. Olyan 5-10 méteres, közepesen meredek. Mikor már majdnem a tetején voltunk- tényleg csak 1-1,5 méter hiányzott- Sarah elengedte a kormányt, ezzel a felkiáltással:
- Végre!!! Fent vagyunk!!!- a bicikli pedig elkezdett gurulni velünk hátrafele.
- Sarah Mindy Harris!- pattantam le, az életemet mentve, mivel a lejtő végén egy tó volt.- Most azonnal állj meg, és gyere ide vissza, mert különben nem állom az életbiztosításodat!
- Jó.- mondta, és engedelmeskedett.- De így már állod, mert itt vagyok!!! Hahaha!!!- mondta.
- Ha... ha... ha... Nagyon vicces!!!
- Jó, nem kell, de innen te vezetsz. Asszem nekem elég volt ennyi is...
És átvettem a kormányt. Azt vettem észre, hogy senki sincs körülöttünk.
- Ezt nem hiszem el!!!
- Mi van?- kérdezte Sarah.
- Álex is itt hagyott!!!
- Akkor menjünk visszafele!- mondta.
- Jó, menjünk!
Felültem, ő is, és nekikészültünk a lejtőnek. Igazából mindenki mondja, hogy milyen nagy poén legurulni egy lejtőről, úgy, hogy nem húzod be a féket. Hát, igen nagyon nagy poén...

*2 óra múlva- ázottan, szakadt ruhában, sebesen- a táborhelyen*

Pontosan leírom mi történt:
Megpróbáltam benézni a kanyarba, hátha látom, hogy jön- e valami. Őszintén? Semmit nem láttam. Mindegy. Elindultunk lefelé. Gurultunk, gurultunk, és placcs. Nem tudtuk bevenni a kanyart, és belezúgtunk a tóba. Ez még nem is lett volna akkora baj, mert vizes ruha, jó. De a biciklit nem találtuk meg.
- Jó, akkor menjünk gyalog.
El is indultunk, mire Mindy felvetette, hogy vágjunk át az erdőn. Menjünk.
- És miért pont az erdőn?
- Mert a táborban is van egy erdő, ami így néz ki, és szerintem a túra csak ezt az erdőt kerüli meg.
- Jó, legyen igazad!

Mentünk tovább, szépen, csendben, mikor Mindy mondta, hogy fáj a lába, és vegyem fel a hátamra. Eddig jó. EDDIG. Valaki bekente a pulcsimat mogyorókrémmel, és megtámadtak a mókusok. Mikor a zsebemet már kiették, levettem a pulcsim, és otthagytam nekik. Miért is ne? Van másik!

*Sarah szemszöge*

Istenem, Peter hogy lehet ilyen szerencsétlen? Mire visszaértünk a táborozó helyre, már mindenki nagyban pakolt. Álex pattogott egy sort, hogy hová tűntünk, de egy "kicsit" -tényleg kicsit- felemeltem a hangom és abbahagyta. Felrohantunk a szobánkba és elkezdtünk pakolászni. Mivel én hamarabb végeztem, ezért levittem a bőröndöm és beraktam a buszba. Épp sms-t küldtem apunak, mikor valaki nekem jött és leejtettem a telóm.

-Nem tudsz figyelni? -mikor felnéztem, John-nal találtam szembe magam. -Te vagy az? Pff, már meg sem lepődöm.... -mondtam és elindultam, de ő visszarántott. -Mi van?

-Nem kezdhetnénk újra? Kérlek! Nagyon tetszel nekem és....

-Hagyj már békén, úgy sem lesz köztünk semmi!

-Amiatt a kis nyomi miatt, ugye?

-Mi? Mit képzelsz magadról? És engedj el! -egyszer csak ismerős hangot hallottam magam mögül.

-Hé, ha azt mondja nem érdekled, akkor szállj le róla! -kelt a védelmemre Peet és elhúzott.

-De nagy lett a szája valakinek!

-Te viszont befoghatnád!

-Egyszer úgyis az enyém leszel!

-Max. ha meghaltam! Pff, paraszt.... -mondtam és sarkon fordultam. Fél órával később már úton voltunk haza. Ahogy gondoltam, borzalmasra sikerült ez a kirándulás. Zenét hallgattam és beszélgettem a fiúkkal, de utána olyanokról beszéltek ami nem érdekelt és elaludtam. 

*Peter szemszöge*

Ez az egész John-os ügy felkavart. Nem igazán figyeltem a többiekre, inkább csak Sarah-t néztem. Kicsit furcsa volt, nem szokott ilyen lenni. A tábor nem Miami-ban volt, hanem egy másik város határán kívül. Mikor elértük az a várost, ahova- mint kiderült- tartott a biciklitúra, megálltunk. Pontosan a Kendall feliratú várostáblánál.  Előre szerettem volna menni a sofőrhöz, hogy megkérdezzem, miért álltunk meg, de valaki megelőzött. Persze, hogy John. Amúgy sem tudtam volna felkelni, mert Sarah rám dőlt, miközben aludt. Pár perc múlva ki is derült, hogy miért álltunk meg. 

- Gyerekek, nyugodjatok meg!!!- szólt az ofő a mikrofonba.- Lerobbant a busz, és csak holnap tud értünk jönni másik. Már szóltunk a táborhelyre, hogy holnapra szeretnénk még reggelit, és éjszakára szállást. A csomagokat kézbe kell visszavinni, hiszen nincs más gépjárművünk.

 A sporttáskámat rábíztam Álexre, mert nekem Sarah-t is vinnem kellett. Azért kellett vinnem, mert nem volt szívem felébreszteni. A kis táskája rajta volt, úgyhogy azt békén hagytam. A bőröndje viszont szintén az én felelősségem volt. Azért gondoltam, hogy Álex vigye a táskám, mert nem mertem rábízni Sarah bőröndjét. Ha meg mind a kettőt én vittem volna, akkor fizethettem volna Sarah életbiztosítását, mert ő nem tud belém kapaszkodni, így még fél kézzel is biztonságosabb a hátam, mint kéz nélkül... 

*Sarah szemszöge*

Elég furcsát álmodtam. Valami olyasmit, hogy összejövök John-nal, összeházasodunk és családot alapítunk. A következő amire emlékszem, hogy bökdösnek és a szálláson ébredek fel.

-Minden oké? -kérdezte Peter.

-Mit keresünk itt?

-Lerobbant a busz és csak holnap jön értünk egy másik. De olyan cukin aludtál, hogy nem volt szívem felkelteni, ezért én cipeltelek idáig. Nem vagy túl nehéz.

-Aha szóval csak kicsit vagyok kövér... De amúgy köszi.

-Nem ezt mondtam, ne forgasd ki a szavaim, szép alakod van! Na szóval, azért bökdöstelek, mert nyöszörögtél. Rosszat álmodtál?

-Borzalmasat! Nem is tudod mennyire!....

-Hagyjuk a témát?
-Igen, légyszi...
Ne máááár! Nem akarok megint ebben a porfészekben aludni! Értesítettem aput a történtekről, de nem szomorodott el attól, hogy még egy éjszakát nem töltötök otthon. Azzal nyugtattam magam, hogy csak azért, mert tudja, hogy megvédem magam. Beszéltünk pár szót a srácokkal és aztán mind bedobtuk a szunyát. De legalább elalvás előtt nem gondoltam Johnra! Oh, a francba!...